6. fejezet

A rémálom folytatódik

Sötétség vett körül, semmit sem láttam. Hirtelen egy villám éles fénye szelte át az eget. Egy mező közepén álltam, nem messze tőlem egy fiatal pár állt egy mással szemben. Zuhogni kezdett az eső, dörgött, villámlott s mégis tisztán hallottam, amit a fiú súgott szerelmének, miközben megmarkolta annak törékeny vállait.

-         Ez az én ajándékom neked. Légy boldog! Szeretlek. – hirtelen a lányt éles fény vette körül és amikor kihunyt egyedül állt a mezőn. Hallottam elcsukló, szívszaggattó zokogását. A következő pillanatban fülsiketítő dörgés hallatszott. A fülemhez tapasztottam a kezemet és…

Felriadtam és kinyitottam a szemem. Amikor megpillantottam a szőke fürtöket kiáltva ültem fel, aztán az agyam a hajhoz kék szemeket és hosszúkás arcot kapcsolt, így megnyugodtam. Nem Luce volt az, egy ismeretlen fiú állt az ágyam mellett és engem nézett.

-         Nem akartalak megijeszteni, sajnálom! – szabadkozott.

-         Semmi baj, nem a te hibád. Azt hittem Lucien vagy. – magyaráztam hadarva. A fiú elnevette magát.

-         Ez igen érdekes, a legtöbb nő a gazdám láttára nem sikítani szokott. – mondta mosolyogva, mire én is elmosolyodtam.

-         Egyébként te ki vagy?

-         A nevem James, Lucien szolgálója vagyok. – felelte, mire nekem derengeni kezdett, hogy már hallottam ezt a nevet valahol.

-         Ó, szóval te vagy a nefilim fiú? – jutott eszembe a megfelelő információ nagy sokára. Úgy látszik az agyam túlterhelődött a tegnapi információ halmaz után. – Nora említett téged tegnap.

-         Tényleg? – kérdezte nagy lelkesedéssel és mikor bólintottam sugárzó mosoly ült ki az arcára. Nem volt nehéz észre venni, hogy szegény fiú milyen álmokat kergett.

-         Jaj jut eszembe! A gazdám arra kér, hogy jelenj meg a nagy teremben, van valami, amit megszeretne beszélni veled. Azt mondta életbevágó. A ruhádat oda készítettem. – mutatott egy székre, majd lovagiasan hátatfordított nekem.

-         Kérdezhetek valamit? – próbáltam társalogni, miközben elszántan próbáltam belepaszírozni magamat egy hosszú, fehér selyemruhába.

-         Már megtetted, de egyébként nyugodtan. Ha tudok válaszolok.

-         Hogyan tudod engem Nora így kiütni? – kíváncsiskodtam.

-         Noranak varázsereje van. Ő az egyetlen, akinek ez megmaradt, mikor lebuktak.

-         Miért pont ő?

-         Erről nem igazán szabadna beszélnem. Nem akarok bajba kerülni. – mondta James óvatosan.

-         Kérlek, ha már elkezdted, fejezd is be! Nagyon kíváncsi vagyok. – könyörögtem. Ez igaz is volt. Biztos vagyok benne, hogy Nora valamit kihagyott a tegnapi elbeszéléséből, ami túl fájdalmas számára és ki akarom deríteni mi az.

-         Nem volt elég az az információtömkeleg, amit tegnap kaptál?

-         Azt már kialudtam. – legyintettem türelmetlenül, ami nem volt teljesen igaz. Viszont el akartam terelni a figyelmemet a tegnap hallott borzalmakról.

-         Nora és a harcos arkangyal Michael, nagyon közelálltak egymáshoz. Amikor édesanyámék lebuktak Michael visszadta Noranak és Lucenek az ereje egy részét. Az oka az volt, ők ketten nem hittek abban, amiben a bukottak és Lucifer igen, ők húségesek voltak az Úrhoz és csak azért buktak le, mert az a szörnyeteg a bátyjuk volt. Ez egyébként igaz volt, Nora és Luce sosem hittek a szörnyű tanokban. Ám az erőik visszakapásában más is közrejátszott. Míg az gazdám erejének csak így kis részével bír, addig a kisasszony majdnem az egész régi mágiát birtokolja.

-         Ez hogy lehet?

-         Úgy kedves Kíra – csendült hirtelen Nora hangja az ajtóból, mire mindketten megpördültünk -, hogy Michael és én szerettük egymást. Tiszta szerelemel.

A lány belépett a szobába és James felé fordult.

-         Köszönöm Jem a segítséget, de innentől, majd én vigyázok rá. Okosabb, ha tőlem hallja a történetet, mivel te ott sem voltál. – mondta olyan lekezelő hangnemben, hogy őszintén megsajnáltam szegény fiút. Amaz egy pillanatig lehajtott fejjel állt, majd meghajolt és kiment a szobából.

-         Nem kellen így beszélned vele, nagyon kedvesnek látszik és különben is én kérdezősködtem. – feddtem Norat, amint az ajtó becsukodott. A lány legyintett, láthatóan nem akart több szót fecsérelni egy szolgára.

-         Tényleg nagyon kedves, de jobb szeretném, hogy ha kérdésed van, akkor hozzám fordulj. Nos, mit akarsz tudni?

-         Mi a helyzet Michaellel? Miért nem vagy vele? Tudom, hogy valamit elhallgattál előlem tegnap.

-         Sok mindent elhallgattam tegnap, kedves Kíra. Ám kezdjük az elején. Igen, Michael a kedvesem volt, a szerelmem, mindent jelentettünk egymásnak. Olyan boldog voltam mellette, mint még soha. Szerettem őt, még most is szeretem.

-         Mi történt vele?

-         Amikor a bátyám fellázad és lebuktunk , eljött hozzám. Azt mondta, hogy a köztünk lévő szerelem csak álom, illúzió. – Nora hangja elcsuklott, szemei megteltek könnyel, ujjai megmarkolták az ágyam matracát. Sajnáltam őt, segíteni akartam neki, de nem tudtam mit tehetnék. Még sosem voltam szerelmes, fogalmam sincs mit érezhet.

-         Sajnálom. – nyögtem ki végül, de úgy tűnt nem hallja, üveges szemel meredt maga elé és valahol a múltban járt.

-         A szája ezt mondta, de a szeme mást. Szenvedett akárcsak én. Utoljára megcsókolt és ebben a csókban átadta a saját erejének egy részét. Aztán már ott sem volt, visszament oda, ahova tartozik és én soha többé nem láttam. Ott maradtam egyedül, üresen. Egy angyal csak egy valakit szeret igaz szerelemmel, de azt örökké. Én szeretem őt és tudom, hogy ő is engem.

-         Miért vagy olyan biztos benne?

-         Ez az én titkom, nem mondhatom el neked. – felelte. Egy ideig hallgattunk. Nora felállt a tükör elé sétált, majd néma undorral elfordult tőle.

-         Gyűlölök magamra nézni. – suttogta utálkozva. Magának mondta, nem nekem. Úgy döntöttem ideje témát váltani.

-         Milyen képességeid vannak? – kérdeztem, hátha ez kirángatja őt komor gondolataiból. Hálás pillantás volt a jutalmam.

-         Képes vagyok egy napig a Földön tartózkodni, érzelmeket befolyásolni, néha a jövőbe látni és… - jelentőségteljes pillantást vetett rám – álmokat befolyásolni.

Csönd. Eltelt egy – két pillanatig mire leesett, hogy mire gondol.

-         Azok az álmok, a börtön, a kín és Luce. Te láttattad velem őket. A tegnapi álmom is a te műved!

-         A tegnapi véletlen volt, míg aludtál valahogyan betörtél az elmémbe és egy emléket néztél végig. Fogalmam sincs, hogy csináltad. Egyébként eltaláltad. Én befolyásoltam az elmédet, amikor aludtál. Miattam láttad a bátyámat börtönben szenvedni. Ezzel próbáltam jelezni neked, hogy a jövő egy lehetséges változatát vetítettem ki eléd. De sajnos óvatlan voltam.

-         Ezt, hogy érted?

-         Emlékszel az L alakú tetoválásra kezeden? Arra, hogy nem emlékszel, hogyan került oda?

-         Igen. Az is a te műved volt?

-         Nem. Az Lucifer műve volt. Megneszelte, hogy terveim vannak veled és megjelölt téged, hogy a Földre küldött csatlósai megtaláljanak. Sikerült is nekik és erőszakkal lehoztak a pokolba. Kész szerencse, hogy Luce éppen arra járt és kitudod menteni, mielőtt a tűzben végezted volna.

-         De mit akartok tőlem? – kérdeztem kétségbeesetten, mert már úgy éreztem, hogy megőrülök, ha nem tudom meg mi közöm van nekem ehhez az egészhez. Nora felsóhajtott azn ajtóhoz sétált és kiszólt.

-         Luce, gyere be! Ideje elmondani neki. – amikor a zöld szemű srác megjelent az ajtóban, összerezzentem, de már nem féltem tőle annyira, tudva, hogy nem ő tehet álmaimról.

-         Kíra most figyelj rám! Nem lesz könnyű amit, most mondani fogok neked. – kezdte, mire nekem rögtön félrevert a szívem. Vajon mi lehet az, ami még az eddigiéknél is rosszabb?